Seres: Ásotthalom, a náci startup
Ha a németországi demokratikus-jogállami kritériumok töredékét alkalmazni lehetne Magyarországon, akkor Toroczkai László nem lehetne ebben az országban polgármester.
Ha a németországi demokratikus-jogállami kritériumok töredékét alkalmazni lehetne Magyarországon, akkor Toroczkai László nem lehetne ebben az országban polgármester.
Polgármestert választanak Ásotthalmon, mivel a volt fideszes vezetőt megfúrták képviselőtársai. A változást egyedül a szélsőjobbról érkező Toroczkai László jelenti, benne bíznak a helyi baloldaliak is – írja a Magyar Narancs.
A román hatóságok visszafordították a határról Toroczkai Lászlót, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) elnökét – írta a nol.hu, amely szerint erről a szervezet vezetője maga számolt be Facebook-oldalán.
Szaporodnak a szerbiai magyar kisebbség tagjai elleni erőszakos bűncselekmények. Hogy az incidensek a fellendült általános bűnözési kedvnek köszönhetőek-e, vagy az ismét fellángolt etnikai erőszaknak, abban a magyarok véleménye is megoszlik. Szerbek és magyarok is úgy látják azonban: a Vajdaság békéje megromlott, a közösségek szeparálódnak, a szerb (és magyar) nacionalisták pedig élezik a helyzetet.
Évek óta nincs jelen a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) Szerbiában, így a szervezetnek semmi köze a Temerinben történt incidenshez - közölte a HVIM elnöke szerdán az MTI-vel. Toroczkai László azt mondta, hogy a szerb média évek óta hazudozik a szervezetről, és a helyreigazításokat sem közli.
Nemzeti, vallási és faji gyűlöletből elkövetett bűncselekmény gyanúja miatt hét magyar fiatalt állított elő az újvidéki rendőrség a temerini incidenssel összefüggésben - írta kedden a Vajdaság Ma újvidéki hírportál, amely szerint az egyik fiatal lakásában fegyvereket és lőszert találtak.
Nő a feszültség a balassagyarmati lakosok és a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal által fenntartott közösségi szállás lakói között. Több külföldi bántalmazásról számolt be, amiért a Helsinki Bizottság is egyeztetést kezdeményezett, a közösségi szállás ellen tiltakozó csoport alapítója szerint viszont pont a bevándorlók kötnek bele a város lakóiba. Feljelentést sem a menedékkérők, sem a helyiek nem tesznek.
A Székely Sziget nevű szélsőjobboldali fesztivál miatt támadják a magyar témájú rendezvényeket és a kézdivásárhelyi tanácsot, az RMDSZ-es önkormányzat viszont cáfolja, hogy pénzt adtak volna a szervezőknek. A Kovászna megyei román prefektus kitiltaná az összes rendezvényt, amelyek nevében a „székely” szó szerepel.
A fővárosi emlékművek megrongálásával gyanúsított I. Béla mellett tüntettek vasárnap este Budapesten, a Markó utcai büntetés-végrehajtási intézet előtt. A tüntetést Zagyva György Gyula jobbikos képviselő szervezte.
A horvát elnök nem támogatja azt a tervezett horvátországi találkozót, amelyen a szélsőjobboldali Horvát Tiszta Jogpárt európai testvérpártjai vennének részt - közölte kedden a HINA horvát hírügynökség. A szélsőjobboldali pártok pénteken Zágrábban tanácskoznak, majd a tervek szerint szombaton csatlakoznak a párt "A tábornokokért" címmel meghirdetett tiltakozó felvonulásához.
Toroczkai László a felelős a rendőrségnek okozott károkért a Kúria szerdai döntése szerint.
Több társával együtt állítólag Toroczkai Lászlót, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) elnökét is őrizetbe vette a román rendőrség - írja meg nem erősített információkra hivatkozva az erdely.ma híroldal. A szervezet tagjai a beszámoló szerint Csíkszeredán gyülekeztek, hogy tiltakozzanak a Noua Dreapta szélsőséges csoport felvonulása ellen.
Néhány száz résztvevő jelent meg szombaton délután és este a budapesti Kossuth téren azon a tüntetésen, amelyet a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) szervezett az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének ötödik évfordulója alkalmából.
A tavalyi Magyar Szigeten történtek miatt gyanúsítottként hallgatják ki kedden Zagyva György Gyulát, a Jobbik országgyűlési képviselőjét az ügyészségen - értesült az MTI.
A Societas Baloldali Ifjúsági mozgalom jogi úton kezdeményezi a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom feloszlatását - jelentette be a szervezet elnöke hétfőn, a Jobbik budapesti székháza előtt tartott sajtótájékoztatón, ahol néhány újságíró mellett több jobbikos parlamenti képviselő, illetve mintegy száz Jobbik-szimpatizáns várta.
Személyesen beszélgetnek el a Jobbik vezetői a párhoz köthető botrányoknak a főszereplőivel, és már „ki is jelölték a határokat” – mondta a hvg.hu-nak a parlamenti párt egyik képviselője. A történtek miatt ismét kiéleződtek az ellentétek a párt szakpolitikusai és a „mozgalmárok” között.
A Jobbik képviselőjét is zavarja Zagyva György Gyulának, a párt parlamenti képviselőjének pénteki, a Sziget Fesztiválnál végrehajtott akciója, amelynek nyomán a képviselő mentelmi jogát is felfüggeszthetik.
A rendőrség a törvényes határidőn belül kezdeményezi Zagyva György mentelmi jogának felfüggesztését - közölte a BRFK.
Önkényuralmi jelképeket festettek ismeretlenek a Jobbik, illetve a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) egri irodájának otthont adó épület falára - adta hírül a HVIM elnökségi tagja hétfőn. A szombatra virradóra történtek miatt feljelentést tettek az egri rendőrkapitányságon.
A rendőrök azokat kezdték előállítani, akik elállták a Sziget Fesztivál bejáratát. Információink szerint nagy volt a torlódás a kapuknál.